menü

Magyar Festők Társasága - Sziget

2018.11.06.-11.27.

Megnyitó: 2018. november 6., kedd, 18 óra
Megnyitja: Sinóros-Szabó Katalin művészettörténész
Közreműködik: Grencsó István fúvós hangszereken


„A sziget a földtani alakulatok közül a magányos, a különc, a társtalan lény, aki nem szorul
másra. Mindenre rányomja bélyegét. Önálló életet él, akár az eleven szervezet.”

(Kosztolányi Dezső)

http://www.vizivarosigaleria.hu/content/sziget_web.pdf

A Vízivárosi Galéria novemberben a Magyar Festők Társasága SZIGET című nyílt beadású
kiállítását mutatja be. Ez azt jelenti, hogy az egyesület tagjain kívül bárki pályázhatott; a
falakra kerülő munkák alkotóit zsűri választotta ki. A tárlat témája igen széles körét kínálta a
koncepciós és megoldási lehetőségeknek, hiszen ha meggondoljuk „minden ember sziget”,
és ha a sziget-ember kilép önmagából, a sziget fogalmát az elvágyódás, a tágasság, az
eszményi világ honaként is értelmezheti, nem csak a szűk magány zárkájaként. A SZIGET
lehet bensőséges baráti közösség védett helyszíne, de lehet a társadalomból száműzött,
kirekesztett ember hona is.
Képi értelemben részeket összefogó, zárt forma, de SZIGET lehet a kiszakadt, társtalan rész is.

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap II. Kerületi Önkormányzat Kulturális Bizottsága